Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hijikata. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hijikata. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 26., kedd

Látogatóban a Krampusznál

Múlt hét végén-egészen konkrétan szombaton két merész egyén bevetődött Diablos kunyhójába. (ezek a mai fiatalok, nem félnek már semmitől se, a rettegés szikrányi jele sem mutatkozott az arcukon…Hová tart a világ kérem!!! Az emberek manapság nem rettegnek a szörnyektől…XD)
-ez itt Tifára és Hijikata/Sangsahwa-ra értendő!!!!
Igazából egy kellemes, beszélgetős délutánt terveztünk egy óriáspizzával, frissen vásárolt kincsek nézegetésével, PS3-azással, és Diablos eddig kész részeinek megszemlélésével. Ez úgy mind össze is jött, sőt volt lehetőségem bepillantani az Újrónafői hétvégén ellőtt fotókba is :)

Szóval Tifa és Hijikata eljöttek múlt szombaton, és nagyon jól éreztem magam velük :) Bár eredetileg arról volt szó, hogy anyagokkal megpakolva érkeznek, gyakorlatilag nem jártak szerencsével-remélem azóta sikerült beszerezniük a kellő anyagot- csupán némi esővizet kaptak a nyakukba aznap, de sikerült azért megúszniuk durvább elázás nélkül.
A lányok szemrevételezték a Rém eddig kész darabjait, és Tifa csinált is pár fotót, valamint belekukkantottak az FFXIII-ba is, és újfent megállapítottuk, hogy hát szép-szép, de lenne hosszabb meg kicsit csavarosabb a sztori,
ahogyan azt megszokhattuk az FF-ektől korábban. Tifa rögvest hozzátette, hogy „Nintendo DS Rulez”, Hijikatáról meg kiderült, hogy ő is FFVII rajongó!!! ( elnézve a ruháit, amelyeket csinál, de jó lett volna nekünk anno egy Vincent)

Illetve megbeszéltük, hogy igenis szerezni kell egy türkiz PSP-t , mert a Crisis Core igenis jó játék, és szégyen és gyalázat, hogy mi még nem tettük magunkévá a játékot :S
Ezt követően „ezek az asszonyok” fogták magukat, és „áttaperolták a Rém felsőtestét” ami miatt még egyszer beperelem őket, mert ez már Rémzaklatás kérem!!! XD XD XD- nade viccet félretéve szegények pont úgy jöttek, hogy több dolgot még csak 90%-osan találtak, de volt intuíciójuk, Tifa pedig lelkesen forgatta a kezében a Diablos akciófigurát :) :) :)-
Na ja, nem csoda, hiszen az övé, csak én elraboltam, és most sztem örült, hogy pár percre visszaszerezte tőlem :) :) :)
Visszaadom, megígérem, egy életnagyságú nyomja majd a kezedbe, és megint szeretném megköszönni, hogy van lehetőségem róla dolgozni :) :) :)
Több dolog kapcsán is tudtunk egyeztetni, Tifa tanácsára Diablos karmai bronz színűek lesznek, amely a hivatalos Art-tól eltér, ellenben a Kotobukiya akciófigura esetében pont bronz karmokról beszélünk, ezért megígértem neki
(mivel ő nagy Diablos fan), hogy „Bronzra festem a sast” XD

Meséltek az ő készülő Craftjukról is, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, ezért elhatároztam, hogy feltétlen kimegyek szombaton, amikor versenyeznek, holott eredetileg csak Vasárnap mentem volna ki ( megnyugtatásul nem EC miatt, hanem egyéb ügy kapcsán) Bevallom, nagyon drukkolok nekik, hozni fogják azt a kellemes japán hangulatot, amelyet szerintem minden japán/anime rajongó ismer.
Aztán képeket nézegettünk, beszélgettünk, és végülis pikk-pakk elment az idő, nekem meg mennem kellett anyámhoz befesteni a haját, de remélem legközelebb is lesz lehetőség talizni a lányokkal. Moncat sajnos nem volt ott, mert a Dunán húzta az evezőt, kábé egy órája beszéltem vele, már „átcsorogtak” a határon, és ma már a saját ágyában alszik. Aztán köv héten meg vele lesz egyeztetés, kíváncsi is vok mit szól majd a Flail-hez élőben-gyanítom azért kapóra jött neki az evezőzés, hogy formába lendüljön Selphie-hez.

Szóval egy szó, mint száz, egy kellemes szombatot sikerült együtt tölteni, és jókora ihletet és energiát kaptam a csajoktól, így újult erővel folytatom a még hátralévő munkákat (igazából már aznap éjjel szépen elkezdtem haladni ismét :) )
Így azoknak, akiket lelomboz ez a vaczak idő, tanács, hogy üljenek össze a barátaikkal, az sokat segíthet :) Jelen esetben a Rém sem hörgött és prüszkölt mérgében, -ahogy azt a játékban megszoktuk tőle kommunikáció gyanánt-
bár ezek a nőszemélyek igencsak keveset ettek! Alig bírtam bebűvészkedni az óriáspizza maradékait a hűtőbe, pedig még Balázs is segített enni nekünk. Jabba viszont elásta magát a földjébe, és nem dugta ki az orrát…akarom mondani csiga lévén a szemét sem, de hát ők éjszakai állatok, így asszem legközelebb valami esti bulit szervezek be XD XD XD

Két kép (a többi majd máshol és máskor)
 
-Egy készülő vért...

-Selphie-'s Flail ( tömör fa XD)