Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cospaly meeting. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cospaly meeting. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 30., csütörtök

Végre netközelben

Sajnos a számítógép gáz otthon még mindig fennáll, így arra az elhatározásra jutottam, hogy az ünnepet
netmentesen tartom, így mindenki sms-ben lett köszöntve. ( ezúton is elnézést kérek azoktól akik
mailben ill a Devin küldtek üzenetet, amint feljutok oda is, válaszolok :) )

Most egy nem cosplay téma következik, a tegnapi nap. Csapatépítés az állatkertben-mondhatnánk.
Lényegében igaz is. Moncat- a piszok mázlista- "végighawaii-ozta" a december hónap második felét
csak tegnap jött vissza Pestre, és mivel volt két jegye az állatkertbe, amelyet még SOS ezen évben fel
kell használni, nosza kimentünk a ZOO-hoz :)
10:00-kor volt a találkozó a bejárat előtt, és már itt konstatáltam, hogy jobban fel kellett volna öltöznöm, mert
nagyon fáztam, ellenben Moncat-et meg nem ismertem meg, mert ő meg úgy felöltözött.
Mint egy vérbeli mindenes, úgy felkészült ( forró tea termoszban, ZOO térkép, stb)
Amint bementünk a japán kert felé vettünk az irányt-amely jelen esetben egy szibériai kerthelyiségre emlékeztetett, de csak sikerült megreggelizni +kávé+ társai.
Közben sikerrel leegyeztettük a jövő évi menetrendet, mert a 3 terv adott, és jóváhagyott, de a sorrend tegnap módosult.
Az FFVIII projekt lesz legelőször és Fang+Vanille csúszik őszre. Ennek oka Vanille fegyvere, melyet eddig nem sokan készítettek el,-így csórinak még kiindulási alapja sincs, vagyis bátor, de csak így fejlődhet- de Moncat nagyon szeretné, főleg, hogy Fang mindenhová viszi a lándzsáját, így majd jobban mutat a képeken, ha van "gereblye". Végül így lesz gereblye meg cépé is, csak kicsit később.

Tehát így módosulunk: 1. FFVIII, 2. FFXIII, 3. YB-Original ( nem Dolek, nem AbOriginal, vagyis nem Ausztál őslakos cépé várható XD)


Megbeszéltük mihez -mennyi anyag kell, és ennek megfelelően vadászgat Moncat anyagokat. Igaz ismét többször felhívta a figyelmem, hogy mindent megfelelően kezeljek varrás, ill próbálgatás előtt, mivel hosszú hónapok óta állnak zsákokban ezek a kincsek Beusék műhelyében. De ez a legkevesebb, azt hiszem :)
No, de vissza az FF8 témára, amint kész lesz, újabb műtermi fotózás várható majd, ez már szervezés alatt van, illetve ezt követően lesz majd mégegy fotózás, más FF8-asokkal karbaöltve, itt majd egyeztetjük az időpontokat.
Kicsit izgulok a mostani projekt miatt, mert ilyet korábban még nem csináltam, és Polifoam felhasználásban übereli T-elos-t is majd, nem is beszélve a hatalmas adag műbőrigényről, amely eddig felmerült.
Talán még annyit elmondanék, hogy ismét megnövelem a testméretem, de ezúttal nem felfelé, hanem oldalra, vagyis "Könyebb átugrani, mint megkerülni cépé" várható.
Na jó, ennyit róla. Partnere is lesz, Selphie. Ez Moncat lesz, és nem a cosplay hajtja, hanem, hogy nekem segítsen navigálni majd, és ezért választotta végül Selphie karakterét, csináltam is neki róla egy fanartot, afféle üdvözlőkártyaként a karácsonyi csomagjához, ilyen is rég volt, hogy rajzoltam valamit.
Nade vissza az állatkerthez. Nem gondoltam volna, hogy télen is 5 órát lehet sétálgatni kint, igaz elidőztünk az elefántnál, amely az én, illetve a nagymacskáknál, mely Moncat kedvence. A ZOO Shopban meg zsákmányoltam magamnak egy Basset Hound szobrot, és meglepődve tapasztaltam, hogy eléggé nagy a mérte és kiváló a minősége ha azt nézzük, hogy "csak" 690 HUF-ot fizettem érte.
Anime figura esetében ennyiért 3 méter előnyt kapnék, nem figuszt, de ezt meg a jogdíjaknak tudom be.
A benti kajáról is azt hittem, hogy ezrekbe kerül majd, de nem így van, így mindekinek ajánlani tudom az állatkertet, aki arra jár, sőt, a ZOO shop bevételeit is az állatokra fordítják. Az elefánton és a Norbi nevű tigrisen túl még megmelíteném a zebrákat, akik szelídek
és szabadon etethetőek, és ez igaz az Ausztrál ház wombatjára is, aki úgy jár-kel, szabadon, mint egy házimacsek vidéken :)
Parát csak akkor kaptam, amikor Moncat bement a "vámpírok" közé, kikről kiderült, hogy gyümölcsevőek, Móni szerint ideje, hogy szokjam őket...-itt is időzgettem, figyeltem a mozgásukat, habitusukat, próbáltam barátkozni az 50 centis szárnyfesztávval de az egész egy nagy veszekedés volt a kaján, meg túl sok volt a lepottyanó trágya o-O-de szokjuk az extrém szárnyasokat, ez is egy feladat :) )

Teszek be két képet,-sajnos nem sok hely volt a telefonomban- az egyiken a felismerhetetlen szibériai túrista Móni, a másikon meg az az elefánt, aki hosszú percekig azzal foglalatoskodott, hogy nagy csomó füveket pakolt a saját hátára!

Vajon fázott szegény vagy cosplayelni akar??? XD




-Második terítééésss....

-Csini :)