Oldalak

2014. szeptember 20., szombat

Készülődés ezerrel ^^

Ideje, hogy írjak valami értelmeset is, az esküvő óta gyakorlatilag semmi normális iromány nem született itt :(
Photoshoot-ra készülődök :) Tulajdonképpen már az esküvő utáni napon mentünk volna fotózni, de végül eltoltam, mert eléggé kifáradtam a nagy készülődésben, és csak össze lettek volna csapva a szárnyak, meg el is utaztunk utána. Október közepéig azonban el kell készülnöm mindennel. Sajnos a csapat többi tagjának is bonyolódott az élete, ezért a mostani fotózáson csak Diablos/Diablolos ( a továbbiakban csak D) vesz részt, de nagyon várja, hogy Cateuna is elkészüljön, és akkor vele is ejt majd egy kört :) ( Illetve én vevő vagyok bármilyen egyéb "Type 0" karakterrel való fotózásra is :) ) Azonban most sem lesz egyedül D a  képeken, igaz a "partner" inkább poén számba megy majd, sok-sok kompromisszummal, már ami a  jelmezt illeti. Közben D szárnyai jó nagyok lettek -brutális méretű szárny fesztávval-ismét előkerült, a " Hogyan szállítom a  helyszínre?" kérdés, de ezúttal már nem követem el ugyanazt a hibát, amit korábban. Az arányok miatt nagy kell, hogy legyen, így nagy lesz, max gumipókkal kötözöm fel valahogy a kocsira.Ennek köszönhetően csak szabadtéri fotózás jöhet szóba, és komoly segítség kell majd, hogy ne akadjak fenn egy fán, vagy bokron.
Ez egy augusztusi készültségű kép, és sajnos a szemlencsék nem látszanak rajta, de bent vannak :) Ez felkerült a Facebook-os induló cosplayes oldalamra is, de mivel eddig még 10 alatt van ott  a követők száma, ezért ide is kiteszem, mert akkor ezek szerint sokan nem látták.Azóta sokkal szebbek lettek a szőrök, és a felsőtestre is felkerült a lila hasszőr :) Meg ugye itt még a szárny sincs fent, illetve a kar és comb páncélzat sem.



S akkor a partner ruhája, amelyről nem vehető ki egyértelműen sajnos, hogy micsoda. Ez is Type 0 Summon,-egy Shiva- csak igen visszaegyszerűsítve, hogy hordható legyen, mivel ez az eb számára készült. Konkrétan csak szoknyája, fogaskerekei, némi haja, és tiarája lesz. Eddig így állok vele, sokkal kevesebb a virág a kis szoknyán, mivel konkrétan széttaposná az egészet, és a kerekek dekorgumiból, és némi damilból készültek. Azért bronz, mert ilyen festékem maradt, ami nem száradt be,-de így ez is elhasználva- hordhatóságát tekintve pedig a belső kör passzol a lábához, a külső kör damil küllőkkel lett rögzítve, ahogy D esetében is a felső fotón. 
A modell az elején nagyon nem akarta a dolgot, de türelemmel, és jutalomfalatokkal  csodákat lehet elérni. D fejétől nagyon parázott eleinte, az ágy alá bújt előle. Most ott tartunk, hogy már nem tudom eléggé magasra tenni, mert a székre is felugrik utána, előszeretettel cseni el a kezét, csócsálja a farkát, és már 2* kaptam rajta, amint ellopta egy guriga cérnámat, és a szájában rejtegeti azt. 

Shiva eddig kész darabjai:


Az eb feje a legelső próbán:



Természetesen elmegyünk egy kutyakozmetikushoz, mielőtt átalakulna Summon-ná, azért mégse legyen loncsos a drága Shivaként, de bevallom, ettől jobban félek, mint a jelmezesditől, az ollót, hajszárítót ugyanis ki nem állhatja a kisasszony :)